Az első séta keretében, március 19-én a Várnegyedet és a Vízivárost járhatják be a résztvevők. A Várnegyed lakosságát a történelem során a kulturális sokszínűség jellemezte. Budapestnek ezt a részét magyarok, zsidók, németek, olaszok, szlovákok és cigányok lakták. A három történelmi városrész közül (Buda, Pest, Óbuda) Budán telepedtek le először zsidók. A Gellérthegy lábánál pedig ma is nyitva állnak a termálfürdők – más néven törökfürdők. Ezeket a túra során csak kívülről lehet megcsodálni, de a kirándulás után természetesen ki is lehet őket próbálni.
Március 20-án, a második séta alkalmával a VIII. kerületben bóklászhatnak a résztevők. Ennek a sétának a keretében a leginkább romák által lakott utcákkal és terekkel ismerkednek a jelentkezők, valamint néhány kisebb zsinagógát is felkeresnek. A városnak ebben a részében napjainkban muszlim közösségek is letelepedtek. A túra végén meglátogatják a híres Kínai Piacot. Ehhez a túrához szükséges két BKV menetjegy (vagy bérlet).
A harmadik, belvárosi séta a Zsidónegyedbe invitálja az érdeklődőket. A „Zsidónegyedet” (Belső-Erzsébetváros) ma már nem csak zsidók lakják – többek között ortodox zsidók és romák élnek itt. A körzetben egy román ortodox templom is található. Néhány sarokkal tovább a program résztvevői megnézik a Belvárost, valamint az itt található szerb és görög katolikus templomokat, továbbá a Belvárosi plébániatemplomot, amelynek belsejében egy, a török időkből fennmaradt mihráb, azaz Mekka irányát jelző imádkozófülke található.
A túrák március 19-én, 20-án és 23-án, reggel 10 órakor indulnak. Részt lehet venni csak az egyiken vagy akár mindegyiken. Egy túra kb. 3-4 órát vesz igénybe. A részvételi szándékot a kit.dorey@szubjektiv.org e-mail címen lehet jelezni, amely után a szervezők elküldik a részleteket a találkozó helyszínét illetően. A részvétel teljesen ingyenes. A program a Minority Rights Group Európa, a Szubjektív Értékek Alapítvány és a Rockhoppers együttműködésében valósul meg.