Az Európai Unió Tanácsa kormányközi intézmény, amely a tagállami érdekeket jeleníti meg, és tíz különböző összetételben ülésezik. A Tanács soros elnökségének teendőit a tagállamok rotációs alapon, fél éven keresztül látják el. Az elnökséget adó ország feladata, hogy a Főtitkárság segítségével szervezze a Tanács munkáját, és ebben az értelemben irányítsa az Uniót, biztosítsa működésének folyamatosságát és rugalmasságát. A Lisszaboni Szerződés 2009 végi hatályba lépése óta a tagországok állam- és kormányfőit tömörítő Európai Tanács üléseit - Herman Van Rompuy személyében - a két és fél évre választott állandó elnök irányítja. Ily módon az Európai Tanács elnöke és a soros elnökség szoros együttműködése adja az unió vezetését.
A mindenkori elnökség meghatározó szerepet játszik abban, hogy irányításának fél évében mely ügyek kerülnek a Tanács figyelmének középpontjába, és nagy befolyást képes gyakorolni arra, hogy az EU miként kezelje a különböző politikai és gazdasági kihívásokat. Az elnökség munkáját az adott tagállam által meghatározott prioritások mentén szervezi. A prioritások nagy része illeszkedik az EU általános napirendjébe, mert „örökölt”, folyamatban lévő ügy, ám a soros elnökséget adó tagállam néhány számára fontos területen új lendületet adhat az uniós együttműködésnek. Az elnökség programjának megvalósítása közben minden erejével a konszenzust keresi a 27 tagállam között, és a mindenki számára megfelelő politikai egyetértés alapján képviseli a Tanács álláspontját az uniós intézményekkel, jelesül az Európai Parlamenttel és az Európai Bizottsággal szemben.
Három egymást követő elnökséget betöltő tagállam egyfajta „trióban” szorosabban is együttműködik egymással: megoszthatják egymással tapasztalataikat és segítik egymást a felkészülésben, szorosan együttműködnek feladataik ellátásában, különös tekintettel a féléves periódusokon túlnyúló ügyekre, amelyekben egyeztetik álláspontjukat. Ez a trió-elnökség a Lisszaboni Szerződés hatályba lépésével „intézményesült”.
A spanyol-belga-magyar az első csoportos elnökség, amely teljes egészében a lisszaboni szabályok szerint működik. Spanyolország, Belgium és Magyarország közös trió-elnökségi programot dolgozott ki, amely a 18 hónap alatt napirendre kerülő szakpolitikai dossziék, jogalkotási javaslatok, uniós események, főleg állam- és kormányfői, valamint miniszteri szintű találkozók tervezését jelenti. A három ország elnökségi logója is egységes. Az egyes elnökségi triók egymás között is egyeztetnek. Így Magyarország nagy hangsúlyt fektet a következő trió első elnökségét adó Lengyelországgal való szoros együttműködésre például olyan kérdésekben, mint a közös energiapolitika vagy az EU keleti szomszédságpolitikája.