Mindig is úgy éreztem, bort iszik és vizet prédikál az, aki az EU-elnökség nevében beszél a család fontosságáról. Hiszen éppen az elnökséggel járó temérdek munka szakít el ebben a fél évben leginkább a családtól – engem is, és mindenkit, aki az elnökség sikeréért munkálkodik. Vasárnapi apuka lettem. Hétköznaponként ugyanis olyan későn érek haza, hogy Csabi fiam életében például általában már csak annyi szerepem marad, hogy megkér: én válasszam ki azt a plüssállatot, amelyikkel ágyba bújik. Azt boldogan magához öleli, és már alszik is.
No, ehhez képest az elnökség egész tematikus hetet szervezett a család fontossága köré. Tudományos szimpózium a családi élet és a munka összeegyeztethetőségéről, családügyi miniszterek informális összejövetele, uniós forrásból finanszírozott családügyi kutatások eredményeinek közzététele, lakossági fesztivál, hogy csak néhány eseményt említsünk. Az elnökség célja az, hogy beemelje a család ügyét az uniós közbeszédbe, mert a család a társadalom alapegysége és Európa jövője a családok jövőjén múlik. Hogy mennyire fontos téma ez a magyar elnökség számára, az is mutatja, hogy holnap a miniszterelnök beszédével kezdődik a család- és népesedésügyi miniszterek informális ülése Gödöllőn. És az elnökség azt is szorgalmazza, hogy 2014 legyen a család európai éve.
Ha a romló demográfiai mutatókra nézünk, akkor inkább az a furcsa, hogy az EU eddig nem foglalkozott kiemelten a családok, a gyermekvállalás fontosságával. Talán azért, mert az egy szülő mellett felnövekedő gyermekek aránya Európa legtöbb országában emelkedőben van, s így sokan elavult intézménynek kiáltották ki a családot. Pedig a demográfusok azt is kimutatták, hogy a tervezett gyermekek nagyobb arányban születnek meg a stabil párkapcsolatban élők körében, mint az egyedülállók között.
Hosszú távon a társadalom elöregedése az egyik legnagyobb akadály Európában a gazdasági növekedés előtt. Hét tagállamban már most csökken a népesség, jó néhány másikban pedig csak azért nem zsugorodik, mert a bevándorlás még ellensúlyozza, hogy kevesebben születnek, mint ahányan meghalnak. Az alacsony születésszámot Európa sok országában tehát a bevándorlással igyekeztek ellensúlyozni, csakhogy kiderült, hogy nemhogy a bevándorlók zömét nem sikerült integrálni az „őslakos” társadalomba, de még a második vagy a harmadik generációt sem. A demográfusok ijesztő tendenciákat vetítenek előre a nyugdíjasok és a foglalkoztatottak egymáshoz viszonyított arányának alakulásáról. A gazdaság munkaerő nélkül nem működik, vagyis a gyermekvállalási kedv további csökkenésével az EU gazdasága még nehezebb helyzetbe kerülhet.
Innen nézve tehát az Unió egyszerűen nem teheti meg, hogy ne beszéljen a gyermekszám emelésének parancsoló szükségszerűségéről, a családok megbecsüléséről. Az elnökségnek elkerülhetetlenül a családok barátjává kell lennie.
Még akkor is, ha az elnökségi munkaterhelés eközben a családok ellenségének tűnik.