- Ha egy dolgot emelhetne ki a magyar uniós elnökség eredményeként, mi lenne az?
- A horvát csatlakozási tárgyalások lezárása. Magyarországnak évezredes, nagyon szoros történelmi kapcsolatai vannak Horvátországgal és azok az erőfeszítések, amiket mi tettünk a horvát csatlakozás érdekében, nagyon szép példái annak, hogy a politikában is létezik szolidaritás és régión belüli összefogás. A felelősség felmutatása szempontjából is jelentős lépés volt, elsősorban Horvátország geopolitikai helyzete miatt: a horvátok uniós csatlakozása a többi nyugat-balkáni ország számára fontos jelzése annak, hogy érdemes folytatni a demokrácia stabilizálásának irányába tett erőfeszítéseiket.
- Az elnökség kihívásairól, sikereiről és a még megoldásra váró kérdésekről már több alkalommal beszélt. De milyen tanulságokat vont le személyesen a hat hónap során – politikusként, illetve magánemberként?
-Miniszterként számomra a hihetetlenül intenzív egyeztetések sorozata volt rendkívül hasznos tapasztalat: az, hogy egy nagyon sok szereplős, bonyolult szabályokkal rendelkező egyeztetési folyamatban hogyan lehet sikerre vinni dolgokat. Magánemberként arról győződhettem meg, hogy nagyon fontosak a személyes kapcsolatok. Az ismeretség, a baráti kapcsolat kialakítása nagyon sokat lendíthet egy ügyön. A bel- és igazságügyi miniszteri tanács igazságügyi részében volt egy olyan konkrét ügy, a totalitárius rendszerek áldozatairól szóló megemlékezés ügye és az ezzel kapcsolatos tanácsi következtetés, amely egy informális beszélgetésből indult, amit litván és lengyel kollégáimmal folytattunk. Ott tapasztaltam, hogy mekkora előnyt jelent az, ha az embernek jók a kapcsolatai akár a bizottsággal, akár a miniszteri tanácson belül.
- A német sajtó és néhány politikus kritikus megjegyzései miatt az elnökség ideje alatt többször alakult ki feszült hangulat Magyarország irányába. Ennek ellenére ma este a Brandenburgi kapu előtt ünnepelhettünk – mit mond ez Önnek?
-Nagyon nagy gesztus Berlin részéről, hogy biztosítja számunkra ezt a helyet. Talán azért is, mert megértették, hogy számunkra a Brandenburgi kapu több, mint Berlin közepe. A magyaroknak ez a hely sokáig egy olyan átléphetetlen vonal volt, amelynek megszűnése az uniós elnökség befejezésével vált ténnyé. Utánunk a lengyelek következnek, ami talán erősíti ennek a szimbólum-jellegét, hiszen a lengyelek hasonlóképpen sorstársaink voltak a szocializmus alatt, akárcsak Berlin keleti fele.