Az államtitkár szerint érdemes lenne még ebben a félévben megegyezni a nehézgépjárművek egységes európai útdíjrendszerét létrehozó euromatrica-irányelvről (eurovignette) akkor is, ha a most második olvasatban tárgyalt tervezet nem tartalmazná a maximális igényeket. A szöveg ugyanis szerinte később egy esetleges „magasabb szintű kompromisszum” érdekében felülvizsgálható lenne.
Az elnökség további célja a közúti közlekedésbiztonsági irányelv tárgyalása és lehetőleg lezárása, valamint az első vasúti jogszabálycsomag átdolgozása. Magyarország emellett előrelépést szeretne elérni a prioritásként kezelt belvízi hajózás területén – mutatott rá az államtitkár. Völner szólt a Duna-stratégia infrastruktúrafejlesztési, munkahelyteremtési aspektusairól is. A transzeurópai közlekedési hálózat (TEN-T) felülvizsgálatáról szólva – amely a közlekedési miniszterek februári informális találkozójának témája - fontosnak nevezte, hogy a hálózathoz földrajzilag kiegyensúlyozott hozzáférést biztosítsanak minden tagállam számára.
A légiközlekedésben a magyar célkitűzésekhez tartozik az egységes európai égbolt megvalósításának továbbvitele és a légiforgalom-irányítási rendszer átalakítása. Völner azt mondta, a tengeri közlekedés területén Magyarország az elnökségi feladatok ellátásában a szokásoknak megfelelően egy sokkal inkább érintett triópartner, Belgium segítségét kérte. Az elnökség célkitűzései közé tartozik a tengeri utas- és poggyászszállításról és a tengerészeti felszerelésekről szóló jogszabályok felülvizsgálata.