
Az Észak-Afrikában zajló drámai események egyszerre jelentenek kihívást és lehetőséget az Európai Unió számára. A demokratikus felkelések az EU déli szomszédságának egész területén történelmi átalakulást hoztak, az EU-nak pedig a térség egészével kapcsolatos álláspontjának újragondolásakor meg kell felelnie ezek ambícióinak és törekvéseinek. A líbiai tragikus események azonnali figyelmet követelnek tőlünk.
Eredmények
A magyar elnökség a kezdetektől valamennyi közösségi szakpolitika területén proaktív szerepet vállalt a válságra adott uniós válasz koordinálásában helyi szinten és Brüsszelben is. Az EU Polgári Védelmi Mechanizmusának aktiválása fontos mérföldkő volt abban a folyamatban, melynek során valamennyi állampolgárunkat kimenekítettük Líbiából. Tripoli követségünk az országban az egész Európai Uniót képviseli, és szerteágazó konzuli feladatokat lát el az EU-állampolgárok evakuálásának összehangolásában. Magyarország egy MALÉV chartergépen 27 magyar, 66 más uniós és 3 nem uniós állampolgárt menekített ki az országból. A szükségleteknek megfelelően továbbra is segítenünk kell az evakuálást. Nagykövetünk az országban marad, és a továbbiakban is az Európai Unió állandó kapcsolattartójaként szolgál a helyszínen.
A Líbiában és környékén kialakult humanitárius vészhelyzet mára rendkívül súlyossá vált, ezért az EU-nak továbbra is minden tőle telhetőt meg kell tennie a helyzet figyelemmel kísérése és a rászorulók megsegítése érdekében. Győri Enikő magyar államtitkár Krisztalina Georgieva biztos asszonnyal együtt ellátogatott a tunéziai-líbiai határra. Felmérték a humanitárius helyzetet, és az otthonukból menekülni kényszerülő emberek szükségleteit. A látogatás után az elnökség összehívta az illetékes tanácsi munkacsoportot, és ezzel érdemben járult hozzá a külügyminiszterek március 10-i informális találkozóján folytatott megbeszélésekhez.
Az uniós szakpolitika kidolgozását is felgyorsítottuk: a magyar elnökség vezetésével lefolytatott február 28-i tanácsi ülésen (alig 24 órával a hasonló célú ENSZ biztonsági tanácsi határozat elfogadását követően) az EU önálló szankciókat fogadott el a líbiai rezsim és annak vezetői ellen. (Az EU történetében még soha nem fogadtak el szankciót ilyen példás gyorsasággal). A büntető intézkedések szigorúbbak az ENSZ Biztonsági Tanács 1970. számú határozatában foglaltaknál, részletesebben rendelkeznek az utazási tilalomról, a vagyon zárolásáról, a fegyverembargóról és a belső elnyomásra alkalmas felszerelések korlátozásáról. A magyar vezetésű munkacsoport további korlátozó intézkedéseket is javasolt a rezsim, valamint azon jelentős vagyonnal rendelkező jogi személyek ellen, amelyek a Kadhafi vezette adminisztráció ellenőrzése alatt állnak. E javaslatokat a Külügyek Tanácsa véglegesen március 10-én fogadta el.
A Bizottsággal és az Európai Külügyi Szolgálattal szoros együttműködésben – a Lampedusára érkező menekültekről érkező hírek hallatán – azonnal, sürgősséggel a Bel- és Igazságügyi Tanács napirendjére tűztük a menekülthullám kérdését. Ennek eredményeképpen indulhatott el a Hermes 2011 közös művelet. A gyakorlat koordinálását Máltán az elnökség három polgári védelmi szakértője segíti.
Az Energiatanács február 28-i ülésén részletes vitát kezdeményeztünk arról, milyen következményekkel járhat a líbiai politikai válság az energiapiacokon, illetve az európai energiaellátás biztonsága szempontjából.
Alapelvek
Ami a tervezett intézkedéseinket illeti, tartani kell magunkat bizonyos vezérelvekhez. Elsőrendű fontosságú, hogy az EU egységesen lépjen fel, és az EU testületeinek is gyorsabban kell reagálniuk. Feltétlenül szükséges, hogy a válságkezelés során szoros együttműködésben dolgozzunk az Egyesült Nemzetekkel, az Arab Ligával, az Afrikai Unióval és más nemzetközi szervezetekkel. Nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy a helyi lakosság és a régió országainak szimpátiáját és támogatását is el kell nyernünk.
A rövid és hosszú távon szükséges intézkedések
Ami a humanitárius helyzetet illeti, a katasztrófa elkerülése érdekében részt kell vennünk több tízezer, a líbiai-tunéziai vagy a líbiai-egyiptomi határon rekedt nem uniós állampolgár kimenekítésében. A tagállamoknak repülőgépeket és hajókat kell rendelkezésre bocsátaniuk a vendégmunkások hazaszállításához. Ezzel a világ Európa iránti szimpátiáját is kivívhatjuk.
Nem tűrhetjük az emberi jogok nagyarányú megsértését és a lakosság ellen elkövetett atrocitásokat. Nyomást kell gyakorolnunk Kadhafi ezredesre, hogy a békés lakosság elleni mindennemű agresszív és megfélemlítő lépést szüntessen be, és fel kell szólítanunk, hogy biztosítsa a civil szervezetek szabad mozgását és tevékenységét.
Tartózkodnunk kell a Kadhafi-rezsim bármiféle legitimációjaként értelmezhető cselekedetektől. Ugyanakkor készek vagyunk arra, hogy tripoli nagykövetségünket fenntartsunk kommunikációs és koordinációs csatornaként, hacsak úgy nem döntünk, hogy mind a 27 ország szakítsa meg minden kapcsolatát a Kadhafi vezette kormányzattal. (Ez utóbbi esetben viszont azonnal evakuálnunk kell Tripoliból minden uniós követségi munkatársat).
Az EU sürgős feladata, hogy reagáljon a folyamatosan változó helyzetre - politikailag is. Egységesen kell döntést hoznunk és cselekednünk. Jelenleg is intenzív viták folynak a Líbia feletti repülési tilalmi zónáról. Támogatjuk e tilalom elrendelését az ENSZ Biztonsági Tanácsa felhatalmazása alapján, az Arab Liga támogatásával, szoros együttműködésben a NATO-val és az ENSZ-szel.
Álláspontunk szerint teljes mértékben felül kell vizsgálni az Európai Szomszédságpolitikát, amelynek hosszú távú szempontokon kell alapulnia, és amelyet nem vezérelhetnek kizárólag rövid távú megfontolások. Az EU-nak átfogó, következetes és hiteles regionális stratégiára van szüksége az észak-afrikai és közel-keleti térségre vonatkozóan. Ashton főképviselő asszony jóváhagyása esetén javasolni fogjuk egy informális miniszteri találkozó összehívását a fejlesztéssel foglalkozó miniszterek számára Budapesten a magyar elnökség alatt, az Európai Szomszédságpolitikáról szóló átfogó közös gondolkodás előmozdítása érdekében.
Az Európai Uniónak többek közt tapasztalatai megosztásával is segítenie kell ezeket az országokat a demokratikus átalakulásban. Különösen a migráció közép- és hosszú távú kezelése és az elvándorlási tendenciákat kiváltó okok enyhítése alapvető fontosságú. Az energiaellátás biztonsága érdekében intenzív gondolkodásra van szükség az európai szintű megoldás érdekében. A gazdaság átalakítása is égetően szükséges. Segítséget kell nyújtanunk az érintett országok gazdaságának átalakításához, különösen a stratégiai jelentőségű idegenforgalmi szektorban, valamint a kis- és középvállalkozások támogatásával megvalósuló munkahelyteremtésben.
Bár a mostani drámai fejlemények az Unió politikai figyelmét az EU déli szomszédságafelé irányították, az EU-nak továbbra is teljes elkötelezettséget kell tanúsítania a Kelet-Európai Partnerekkel fennálló kapcsolatok erősítése iránt is.
A magyar elnökség továbbra is figyelemmel kíséri az Unió déli szomszédságában kialakuló helyzetet , és az esetlegesen meghozandó kollektív uniós válaszlépések összehangolását. Az EU most történelmi lehetőséget kapott arra, hogy támogassa a régió társadalmi-gazdasági átalakulását, és segítséget nyújtson az érintett országoknak a demokrácia felé vezető úton.