Liszt egyetlen operáját néhány nappal 14. születésnapja előtt mutatták be Párizsban, nem sokkal azután, hogy a „petit Litz”-ként emlegetett csodagyermek első zajos sikereit learatta és első angliai koncertkörútjáról visszatért a francia fővárosba. Alig tucatnyi zongoramű megkomponálása után győzedelmeskedett egy operapályázaton a Don Sanche-sal, melynek témáját a szerző a kor divatos lovagregényei közül választotta. A librettó szerint Alidor varázsló kastélyt épített szerelmesek számára. Ide azonban csak azok kapnak bebocsátást, akik párjukkal boldog szerelemben élnek. Don Sanche lovagnak vissza kell fordulnia, mivel hódolatának tárgya, Elzire hercegnő nem viszonozza érzelmeit, mert nagyravágyó és királyi férjnél nem adja alább. A jóságos Alidor szíve megesik Don Sanche szenvedésein, mígnem számos megpróbáltatást követően – immár imádottja kezét fogva – beléphet a szerelem kastélyába.
Bár az utókor, könnyedén legyintve, ifjúkori zsengének minősítheti a művet– maga Liszt is így tett felnőtt fejjel –, a Don Sanche semmivel nem marad el Mozart hasonló korban írt színpadi műveitől. Különösen a főszereplő Aimer, aime (Szeretni) kezdetű áriája tűnik ki bájával, kidolgozottságával és sodró lendületével. Érdekesség, hogy bár Liszt weimari évei során több operatervet is papírra vetett, végül – talán Wagner monumentális zenedrámáinak nyomasztó hatása miatt? – a Don Sanche maradt egyetlen színpadi műve. Az ifjúkori opera kottáját Liszt maga elveszettnek hitte, s csak egy véletlennek köszönhetően került elő 1903-ban a Palais Garnier, azaz a párizsi Opera könyvtárából. Ám a Don Sanche kiadására sem ekkor, sem a mű 1977-es újkori bemutatóját követően nem került sor – ezt a miskolci produkcióval is együttműködő burgenlandi Lisztomania fesztivál tervezi az emlékév során pótolni.
Az operakülönlegességet június 11-én a Miskolci Operafesztiválon a Bayreuthi Ünnepi Játékok és a magyarországi Liszt-programokat szervező Hungarofest koprodukciójában mutatják be (a 2011-es Liszt-év alkalmából korábban a Szegedi Nemzeti Színház vitte színre a Don Sanche-ot Pál Tamás vezetésével, aki a Hungaroton számára 1997-ben a darab első felvételét készítette). A részben Liszt párizsi zeneszerzés-tanára, Ferdinand Paër keze nyomát viselő hangszerelést és a csak vázlatosan kidolgozott recitativókat a miskolci előadás és a leendő kiadás számára Gerhard Krammer osztrák zeneszerző dolgozta át. Közreműködik a Miskolci Szimfonikus Zenekar és a Kassai Állami Színház énekkara, a rendező Julia Glass, a karmester Nicolaus Richter lesz. Az előadásLiszt Ferenc ükunokája,Katharina Wagner művészi felügyelete mellett készül, aki a rendezést azért nem vállalhatta, mert a Don Sanche próbaidőszakában Wagner Mesterdalnokok című művének felújítása köti le. Bayreuth mindazonáltal nem marad Don Sanche nélkül: a szerző halálának helyszínén július 8-án megismétlik az előadást.