
Horvátország csatlakozásának kérdésében megszületett a politikai döntés, ez jó az Európai Uniónak, jó a horvátoknak és jó a Balkánnak is, fogalmazott Orbán az Európai Tanács ülése utáni sajtóértekezleten, amelyet Herman Van Rompuyjel, az Európai Tanács elnökével és José Manuel Barrosóval, a Bizottság elnökével közösen tartott.
Ígéretes üzenet minden balkáni ország számára
Megállapította, hogy az EU „hosszú hezitálás után újból mozgásba hozta a bővítés gépezetét”. Egy kérdésre válaszolva hangsúlyozta, hogy a horvát csatlakozási tárgyalások lezárása „ígéretes üzenet minden balkáni ország számára”.
A miniszterelnök megállapította, hogy az Európai Unió a magyar elnökségi félév alatt megerősödött, noha „három gyomorszájra kapott ütést is kapott”. Orbán szerint ez volt a japán tragédia, az észak-afrikai átalakulás és az eurózóna válsága. A három csapás ellenére az EU erősebb lett, hangsúlyozta a kormányfő.
Elérhető közelségben a hatos csomag
Kiemelte, hogy elérhető távolságba került a gazdasági kormányzás reformja. A hat gazdaságirányítást erősítő jogszabályról szólva Orbán határozottan reményének adott hangot, hogy az egyetlen nyitott kérdés „néhány héten belül” megoldódik. Aláhúzta, hogy a hatos csomaghoz az Európai Parlament 2019 módosító indítványt nyújtott be, és ebből 2018-nak a kérdésében egyetértés született. „Egyetlen egy maradt nyitva, és az is reményeink szerint néhány héten belül rendeződni fog”- tette hozzá.
Orbán méltatta, hogy az Európai Tanács jóváhagyta az EU történetének első romastratégiáját, amely „esélyt ad a romáknak, hogy elismert és hasznos polgáraivá váljanak az Uniónak”.
Elégedetten szólt a Duna-stratégia megerősítéséről. Emlékeztetett arra, hogy a stratégia olyan régióra vonatkozik, amely a történelemben sokszor volt konfliktusok színtere.

Magyarország helyrehozta a hibáit
A magyar miniszterelnök köszönetet mondott mind Van Rompuy, mind Barroso elnöknek, amiért „teljes szívvel támogatták” a magyar elnökség céljainak megvalósítását. Orbán a magyar elnökség tevékenységét úgy minősítette, mint a korábbi magyar hibák helyrehozását. Felidézte, hogy Magyarország is hozzájárult az EU korábbi meggyengüléséhez: „mi omlottunk össze először”.
„Magyarország ma nem az EU gyengeségéhez, hanem erejéhez járul hozzá” – jelentette ki a kormányfő. „Magyar szempontból is rendkívül sikeresnek tekintem az elnökséget, és remélem, hogy a jövőben is ezen az úton halad Magyarország európai politikája” – fogalmazott Orbán.
Van Rompuy és Barroso elismerése a magyar elnökségnek
Ugyanazon a sajtóértekezleten Van Rompuy gratulált Orbán Viktornak „azért a kiváló munkáért, amelyet a magyar elnökség ideje alatt végzett”. „Nagyon jól dolgoztunk együtt, és örömmel dolgozom továbbra is önnel az Európai Tanácsban” – tette hozzá az Európai Tanács elnöke. Barroso szintén dicsérte a magyar elnökség, a kormány és az elnökségi csapat szakmai felkészültségét, hozzáértését, elismerően értékelte a fél év alatt elvégzett munkát.
Gratuláció Orbánnak a Frontex megerősítéséhez
Rompuy méltatta a Frontexnek, az EU külső határőrizeti ügynökségének a megerősítéséről június 22-én hozott döntést, és gratulált Orbán Viktornak a megállapodás tető alá hozásához. A Frontex-rendelet módosítása lehetővé teszi, hogy az ügynökség például összekötőket küldjön nem uniós országokba, összhangban az EU új szomszédságpolitikájával, emelte ki Rompuy.
Az Unió partnerséget ajánl Észak-Afrika országainak
Az Európai Tanács elnöke elmondta, hogy az Unió továbbra is elsődleges szerepet kíván játszani az Észak-Afrikában és a Közel-Keleten zajló történelmi folyamatokban. „Európa nélkül is lett volna arab tavasz, de nélkülünk nem lesz arab nyár” – húzta alá Van Rompuy.
Az uniós vezetők partnerséget ajánlanak a régió országainak, hogy mind a demokratikus, mind a gazdasági reformokat támogassák. „A partnereink egyedi teljesítményére és szükségleteire alapozunk: kevesebbet kevesebbért és többet többért” - fogalmazott az elnök.
Görögország
A Bizottság elnöke szerint a tagállamok korábban nem látott nyíltsággal és őszinteséggel vitatták meg Európa gazdasági gondjait. „Görögország kapcsán megmutattuk, hogy, amikor szükség van rá, találunk megoldást. Ez azért is volt fontos, mert bizonyítja, hogy az új gazdaságpolitikai módszer, amit kitaláltunk, működik” – fogalmazott Barroso.
A Bizottság elnöke kiemelte, hogy az európai szemeszter lezárásával megkezdődött az a szakasz, amikor a közösen elfogadott irányokat a tagállamoknak meg kell valósítaniuk. „A Bizottság a következő éves növekedési jelentésében mutatja majd be ennek eredményeit” – mutatott rá.

A schengeni vívmány megerősítése
Barroso kiállt a schengeni rendszerben is lefektetett alapvető uniós szabadság, a személyek szabad mozgásának a joga mellett. Véleménye szerint az Európai Tanács nem engedett az elmúlt időszakban felerősödött kísértésnek, és ahelyett, hogy korlátozta volna ezt a jogot, azt az Európai Unió egyik alapvető vívmányaként megerősítette.
A soros elnökségre szükség van
Újságírói kérdésre válaszolva Barroso fontosnak tartotta, hogy az új uniós alapszerződés az Európai Tanács állandó elnöke mellett megtartotta a soros elnökség intézményét, az ugyanis közelebb viszi a polgárokat az Unióhoz. „Biztos vagyok benne, hogy ebben a hat hónapban Magyarországon is többet beszéltek Európáról” – mondta az elnök.
Orbán Viktor ehhez hozzátette, saját tapasztalatai alapján jónak tartja a Lisszaboni Szerződésben kialakított intézményközi munkamegosztást, mert az nem zárja ki, hogy a két erős intézmény – az Európai Tanács és az Európai Bizottság - mellett „az elnökségnek ne lenne lehetősége a saját izmait fejleszteni”.
A miniszterelnök ugyanakkor rámutatott, az együttműködés személyfüggő: „Én úgy látom, nincs jogi biztosíték arra, hogy a soros elnökség és az állandó elnök között jó legyen az együttműködés. Ez a személyiségeken múlik”. Európának nem csak erős vezetők kellenek, hanem olyanok, akik jó személyes együttműködésre képesek, ha ez a személyi előfeltétel teljesül, akkor az új struktúra jól működik, fejtegette Orbán.
Magyar-lengyel együttműködés
A miniszterelnök egy kérdésre válaszolva hangsúlyozta, hogy a magyar elnökség témái június 30-a után sem lesznek teljesen gazdátlanok, mert a lengyel elnökség – bár másik trióba tartozik – együttműködik majd Magyarországgal. „Van egy informális megállapodásom a lengyel miniszterelnökkel egy lengyel-magyar duó létrehozásáról. Így dolgoztunk már ebben a félévben is” – mondta Orbán.
