A 2011-es esztendő kiváló lehetőséget és kiemelt nemzetközi szerepvállalást jelent Magyarország számára, hiszen az év első felében mi látjuk el az Európai Unió Tanácsának elnöki feladatait. Az intenzív magyar szerepvállalás a Magyar Postát is érinti, mivel az EU-elnökség hivatalos szállítója, valamint az Elnökség ideje alatt a Liszt Ferenc repülőtérre érkező EU-delegációk a Nemzetközi Postai Kicserélő Központ területén kialakított VIP várón keresztül léphetnek be Magyarországra. Ez csupán két feladat, amellyel a Posta saját eszközeivel támogathatja az EU-elnökség munkáját.
A Társaság fontosnak tartja, hogy megjelenjen Brüsszelben, az Európai Unió Tanácsának épületében, hiszen az elnökség közös sikeréhez ily módon közvetlenül is hozzájárulhat. A Posta széleskörű nemzetközi tevékenysége hosszú évekre nyúlik vissza és nemcsak üzleti, hanem diplomáciai területekre is kiterjed. A Magyar Posta Zrt. nemcsak az ENSZ szakosított szervezetének, az Egyetemes Postai Egyesületnek (UPU) tagja, hanem a legfejlettebb postákat tömörítő International Post Corporationnek, valamint az Európa legszebb bélyege verseny kiírójának, a PostEuropnak is, amely jelenleg 49 európai ország postáját tömöríti.
Az Európai Postaüzemeltetők Egyesülete (PostEurop) minden évben lehetőséget kínál arra, hogy tagjai EUROPA-bélyeget bocsássanak ki. A tagországok minden évben egy-egy témakört választanak, amelyet az adott évben bélyegen jelenítenek meg. 2010 ilyen szempontból a „Gyermekkönyvek éve” volt. A Magyar Posta bélyegújdonságán a Kossuth-díjas grafikusművész, Reich Károly Vackor-illusztrációi láthatók. Az alkalmi bélyeg-kisív, a hozzátartozó borítékrajz és bélyegző grafikáját Kara György bélyegtervező grafikusművész készítette.
A postás szakma vallja, hogy a bélyeg nem csupán értékcikk, hanem egy ország kulturális névjegyeként is tekinthető műalkotás, hiszen az alkalmazott grafika eszköztárát használva, sűrített formában mutatja be az adott téma országspecifikus jegyeit. A bélyeg információhordozó reklámfelület, sőt adománygyűjtő eszköz is lehet: a küldeményekre felragasztva viszik a híreket Magyarországról a világ legtávolabbi pontjaira.
A brüsszeli tanácsi épületben poszternyi felületeken kiállított magyar EUROPA-bélyegekre, ezekre a szemet gyönyörködtető alkotásokra mi, magyarok méltán lehetünk büszkék, hiszen negyvenkilenc európai posta közül három egymást követő évben a Magyar Posta EUROPA-bélyege lett a legszebb. Az EUROPA-bélyegek versenyének történetében példanélküli, hogy egy ország egymás után három alkalommal nyerje el e megtisztelő szakmai címet, melyet a nemzetközi közönség interneten leadott szavazatai alapján ítélnek oda. A 2010-et megelőző években a „Csillagászat” és a „Levélírás” témakörökben hasonló sikert ért el a Magyar Posta, ezek a bélyegképek is a tanácsi épület termeit díszítik. Az ENSZ a 2011-es évet az Erdők Nemzetközi Évévé nyilvánította, ezért 2011-ben az EUROPA-bélyegek témája az „Erdő”. A korábbi évekhez hasonlóan szavazni ezúttal is az interneten keresztül, a www.posteurop.org/europa2011 link segítségével lehet, egészen augusztus 7-ig.