
Réthelyi emlékeztetett arra, hogy a magyar elnökség tematikus eseménysorozatot szentelt a demográfia és családpolitika kérdéskörének „Európa a családokért, a családok Európáért” címmel, ebbe illeszkedik a gödöllői informális találkozó is.
A miniszter kiemelte: az elnökség egyik legfőbb prioritása a témában a munka és a családi élet összeegyeztethetősége. Ennek a népesség alakulására gyakorolt hatásáról a nem hivatalos ülés végén az elnökségi trió (Spanyolország, Belgium, Magyarország) és Lengyelország nyilatkozatot írt alá. Az elnökség másik kezdeményezése, hogy a 2014-es évet nyilvánítsák a Családok európai évének az Európai Unióban.
Az ülést Orbán Viktor magyar kormányfő nyitotta meg. Sürgette a családpolitikai támogatások erősítését, annak a véleményének adva hangot, hogy az EU nem építheti jövőjét a bevándorlásra, ezért nemzetközi versenyképességének megőrzéséhez meg kell fordítania a demográfiai trendeket.

Kedvezőtlen folyamatok
A minisztereknek előadást tartott a demográfiai tendenciákról Vukovich Gabriella, a magyar Központi Statisztikai Hivatal (KSH) elnöke. Kiemelte, hogy az EU nyolc országában már most is csökken a népesség, és számos más tagállamban csupán a bevándorlás miatt nem mutatnak népességfogyást a statisztikai adatok. A számítások azt mutatják, hogy 2035-ben – a bevándorlás ellenére is – csökkenésnek indul az Unió népessége.
Ösztönözni a gyermekvállalást
A miniszterek beszámoltak a családtámogatási programjaikról, tapasztalataikról. Több tagállam képviselője jelezte: valóban hatalmas kihívás a kedvezőtlen folyamatok megfordítása, de az embereknek kell eldönteniük, hány gyereket vállalnak, a kormány feladata a gyermekvállalást ösztönző körülmények megteremtése. A miniszterek arról is beszéltek, hogy bár a népesedés ügye tagállami hatáskör, európai szinten is szükség van a beavatkozásra. Több tagállam arra hívta fel a figyelmet, hogy a demográfiai problémák kezeléséhez először a szegénységgel kell szembeszállni. A miniszterek egyetértettek, hogy a probléma megoldása sokoldalú megközelítést igényel , rugalmas munkavállalói környezetre, a nők és férfiak családban való egyenlő szerepvállalására és a megfelelő támogatási rendszerekre van szükség.
Válasz a kihívásokra
Az ülésen Andor László foglakoztatási, szociális és esélyegyenlőségi biztos üdvözölte az elnökség témaválasztását: „Európa népesedési jövője kiemelt fontosságú téma, az adatok figyelmeztetőek, olykor riasztóak”. Andor hozzátette: az EU számos területen ad támogatást a tagállamoknak a családpolitika terén úgy, hogy azzal összeurópai érdekeket szolgál.
Andor kifejtette: most jelent meg a Bizottság és az Európai Statisztikai Hivatal (Eurostat) harmadik népesedési jelentése, amelyből kitűnik, hogy az európaiak egyre tovább és egyre jobban élnek, ám az aktív munkavállalók száma már jövőre zsugorodni kezd, és rendkívül alacsony a születések száma is. Andor szerint „bevándorlókra, és a nyugdíjkorhatár-emelésre egyaránt szükség van, hogy válaszolni tudjunk ezekre a rendkívül komplex kihívásokra”.

A biztos beszédében két olyan jelenlegi kezdeményezés mellett is lándzsát tört, amely a kedvezőtlen folyamatok megállítását célozták. Mindkettő az Európa 2020 stratégia kiemelt kezdeményezése ("flagship initiative"). Az Új készségek és munkahelyek menetrendje azokra az inézkedésekre tesz javaslatot, amelyek révén 75 százalékra növelhető2020-ra a 20–64 év közötti nők és férfiak uniós foglalkoztatási aránya .A Szegénység és a társadalmi kirekesztés elleni európai platform lényege, hogy a szegény családok helyzetén enyhítsen és felszámolja a gyermekszegénységet.
A biztos arra is utalt, hogy az Európai Szociális Alap újragondolásán is dolgozik a Bizottság.
Új folyamat indult el
„Nagy örömünkre szolgál, hogy annak ellenére, hogy a családpolitika tagállami hatáskörbe tartozik, közös gondolkodás indult be arról, hogy uniós szinten is kell foglalkozni a témával” – értékelte az ülést az utána következő sajtótájékoztatón Réthelyi Miklós. A tanácskozásról elismerően nyilatkozott Andor László is, aki szerint „a magyar kezdeményezésnek köszönhetően új szinten tudjuk folytatni a munkát, és a következő elnökségek is foglalkozni tudnak a kérdésekkel”.
Soltész Miklós, a Nemzeti Erőforrás minisztérium szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a sajtótájékoztatón azt emelte ki, hogy az országok „belekényszerülnek a megfelelő családpolitikába, ezt ugyanis már gazdasági tényezők is indokolják”. Soltész Miklós emlékeztetett, hogy a magyar elnökség az EU-ban elsőként a civil szervezetekkel is folyamatosan egyeztet a demográfiai kérdésekben: „a politikusok önmagukban nem tudják megoldani a családpolitikai problémákat, nagyon fontos a civilek bevonása a munkába” – hangsúlyozta a politikus. Az államtitkár elmondta, az elnökség ennek megfelelően őket is várja az „Európa a családokért, a családok Európáért”tematikus hét záró eseményére, a „Családünnep Európával” című fesztiválra,amely április 2-án lesz a budapesti Millenáris rendezvényközpontban.