
„Az elmúlt években egyre kifinomultabb és veszélyesebb támadások érkeztek, a rosszfiúk egyre jobban felkészültek” – hívta fel a figyelmet a tagállamok előtt tornyosuló kihívásokra Nyitrai Zsolt a Nemzeti Fejlesztési minisztérium infokommunikációs államtitkára. Szerinte az internet mára mind az egyének, mind az európai gazdaság számára nélkülözhetetlenné vált, ezért korszerűsíteni kell az európai hálózatok védelmét. Az államtitkár hangsúlyozta: a cél, hogy az összefogás össz-európai szinten valósuljon meg, és hosszútávon az Egyesült Államok bevonásával globálissá váljon.
Az informatikai struktúrák európai védelme
Az Európai Bizottság még 2009-ben adta ki a kritikus informatikai infrastruktúrák védelmével kapcsolatos cselekvési tervét, melynek keretében létrejött az EFMS, a Tagállamok Európai Fóruma (European Forum for Member States). Ez a fórum segíti elő az internet stabilitásával kapcsolatos európai elvek és iránymutatások kidolgozását. Nyitrai elmondta: a balatonfüredi konferencián részletesen áttekintették a Bizottság március 31-én kiadott „Az eredmények és következő lépések: a globális kiberbiztonság felé” című közleményét, amely a 2009 óta elért eredményeket veszi sorra, és felvázolja a további szükséges lépéseket.
Nyitrai Zsolt reményét fejezte ki, hogy a távközlési miniszterek május 27-i hivatalos tanácsülése konszenzusra jut a balatonfüredi konferencián felvetett kérdésekben. Az államtitkár külön kiemelte, hogy a magyar elnökség szeretné, ha a tanácsülésen megállapodás születne a hálózatok biztonságát felügyelő Európai Hálózat- és Információbiztonsági Ügynökség (ENISA) mandátumának meghosszabbításáról, és a szervezet körül kialakult bizonytalanságot is sikerülne felszámolni.
Fokozatos építkezés
„A tagállamoknak fokozniuk kell a készültségüket és a tervezést” – mutatott rá Neelie Kroes, az Európai Bizottság digitális politikáért felelős biztosa. Nem rejtette véka alá véleményét, hogy a tagállamok még nem tettek eleget a digitális biztonság megteremtéséért, „önmagában egy kiberstratégia nem elég, de el kell kezdenünk a munkát” – húzta alá Kroes. A biztos utalt arra, hogy a Bizottság iránymutatása szerint a tagállamoknak vállalniuk kell, hogy 2012-re létrehozzák a nemzeti számítástechnikai katasztrófaelhárító csoportok (Computer Emergency Response Team, CERT) hálózatát.
A Bizottság egy másik javaslata értelmében 2012-ig ki kell kidolgozni a nemzeti vállalásokon alapuló európai vészhelyzeti tervet, a tagállamoknak pedig rendszeresen kell rendezniük egész Európára kiterjedő „kibergyakorlatokat, amelyekkel ellenőrzik a biztonsági készültséget.” „A mai találkozó után listát állítunk össze a szükséges lépésekről” – foglalta össze a teendőket Kroes, majd hozzátette: „minden tagállam elkötelezett a kiberbiztonság mellett, és lehetőséget kell teremteni arra, hogy az európai államok beléphessenek a digitális világba”.


Györkös Péter Magyarországnak az Európai Unióhoz akkreditált nagykövete. A diplomata ott teljesíti szolgálatát, ahová felettesei rendelik, Györkös Pétert azonban „személyes szálak” is fűzik mostani küldetéséhez: immár több mint húsz éve érintő közelségből szemléli, illetve mindenkori feladatkörén belül munkálja is az európai egységesülés folyamatát.