Elnökségi végjáték a Brandenburgi kapunál

Az, hogy itt vagyunk Berlinben, a Brandenburgi kapu előtt, a Pariser platzon, olyan mint egy megvalósult álom. Amikor kitaláltam ezt februárban, senki, de senki nem hitt nekem, hogy ez lehetséges lesz” – mesélte Rost Andrea operaénekes az esemény kezdetén. Nem nehéz kitalálni, miért: a város ékszerdobozának is nevezett teret megszerezni egy ilyen rendezvényre nem könnyű feladat. Főleg egy olyan időszak után, amikor a Magyarországról alkotott vélemény a német sajtóban enyhén szólva is megosztott volt. Berlin önkormányzata azonban, nem okozott csalódást, és a várostól megszokott nyitottsággal és nagyvonalúsággal engedélyezte a helyszínt. Ekkor kezdődött a történet legizgalmasabb része: hogyan prezentálja magát a leköszönő uniós elnök az európai történelem egyik legpatinásabb helyszínén.

A művészeti koncepciót Rost Andrea már régen megálmodta, de egy szabadtéri koncert megszervezése, valamint a magyar és német vendégek fogadása ezen a helyszínen ennél jóval bonyolultabb kérdés. A színpad például az amerikai, a brit és a svájci nagykövetségek háromszögébenállt, ami önmagában is számtalan biztonsági intézkedést követel. Emellett igyekeztek bevonni a soron következő uniós elnököket, a lengyeleket, és nyilván emeli a rendezvény jelentőségét, ha a német kormány tagjai is megtisztelnék a magyaroknak oly fontos eseményt.

Miután kikerültek a meghívók és összeállt a kétórás program, épült a színpad és sorakoztak a több mint hatszáz ember fogadására szánt poharak, miután elkészült a lengyeleknek szánt ajándék, megérkeztek a budapesti vendégek, és még a biztonság kedvéért egy esernyőárust is berendeltek a rendezvényre (mi lesz, ha esni fog?), Berlinre ritkán jellemző módon az időjárás is túlteljesített: délután hatkor a vendégeknek 34 fokban és tűző napon kellett helyet foglalniuk a Brandenburgi kapu előtt.

Kétszáz meghívottat ültettek le a szervezők, de a téren még legalább ennyien követték az eseményt. Az élelmesebb berliniek kempingszékeket hoztak, az arra járó turisták a kordonokra támaszkodva vegyültek el a közönségben. A különben mindig magabiztos nagykövet, Dr. Czukor József is láthatóan megilletődött az első pillanatban, amikor kiállt a közönség elé, de Tarlós István, Budapest főpolgármestere és az est egyik díszvendége sem tudott elvonatkoztatni a helyszíntől és bevallotta, soha nem remélte volna, hogy egyszer itt mondhat beszédet. Klaus Wowereit, Berlin főpolgármestere a tőle megszokott közvetlenséggel fordult a magyarokból, lengyelekből, berliniekből és számtalan turistából álló publikumhoz: „Helmut Kohl egykori kancellár mondta egyszer, hogy a Brandenburgi kapu alatti föld magyar föld. Arra utalt ezzel, hogy a magyarok támogatása, valamint az akkori magyar kormány intézkedései nélkül a német egység nem jöhetett volna létre. Ezért kapcsolódik ez a hely és az esemény is szorosan a magyarokhoz, de ne felejtsük el, hogy a lengyelek polgárjogi mozgalmai is hozzájárultak a kettéosztott Németország újraegyesüléséhez. Ezért vagyunk hálásak a magyaroknak, a lengyeleknek és azoknak a polgároknak, akik kimentek az utcára és a demokráciáért, a szabadságért küzdöttek.” Navracsis Tibor miniszterelnök-helyettes erre reagálva elmondta, a magyarok, akárcsak a lengyelek nemcsak fizikai, hanem szellemi értelemben is vágytak a berlini fal túlsó oldalára, így szimbolikus jelentősége van annak, hogy ezen a helyszínen találkozunk egymással.

A legtöbben persze a koncertért jöttek el: a Pannon dalok Rost Andrea, Kocsis Zoltán zongoraművész és a Budapest Klezmer Band előadásában olyan, úgynevezett crossover műfajt teremt, amely a komoly- és a világzene kedvelői számára is élmény. Az operaénekesnő kárpát-medencei magyar, roma és zsidó népdalokat énekelt. Mindenki meglepetésére azonban, a programfüzetben majdhogynem jelentéktelennek tűnő Motion Trio lengyel együttes legalább olyan nagy közönségsikernek örvendett: ha lehet még újabb és újabb értelmezéseket találni Liszt II. Rapszódiájának, akkor ez a három harmonikásnak kétségtelenül sikerült.

A lengyelek kaptak egy európa-biciklit is, mely az állandó haladást szimbolizálja – ez volt tulajdonképpen az uniós elnökség szabadon értelmezett stafétabotja magyar részről.

Valószínű, hogy ilyen nagyszabású magyar rendezvényre a közeljövőben nem kerül sor, de az is biztos, hogy a Brandenburgi kapuval a szervezők magasra tették a mércét a soron következő uniós elnökök számára – legalábbis ami a záróünnepséget illeti, biztosan.