
Az eHealth Week a legnagyobb szabású európai egészségügyi informatikával kapcsolatos esemény, amelyet minden évben az Európai Bizottság és az Európai Unió Tanácsának soros elnöksége szervez, és az egészségügyi szakma és szakpolitika mellett az egészségügyi fejlesztésekkel foglalkozó cégek is jelen vannak. A május 10-én Budapesten kezdődött háromnapos esemény mottója: „befektetés a jövő egészségügyi rendszereibe” .
Hatékonyságra van szükség
„Hatékony ellátórendszerekbe kell beruháznunk és hatékonnyá kell tennünk az egészségügyet” – kezdte a sajtótájékoztatót Szócska Miklós a Nemzeti Erőforrás Minisztérium egészségügyi államtitkára. Szerinte az elektronikus fejlesztések az egészségügyi politikával kapcsolatos döntéshozatalban és az ellátásban egyaránt jelentős előrelépést hoznak. „Új modern egészségügyi ellátórendszerről beszéltünk, hogy hogyan tudjuk a rendszereket, az ellátást javítani” – foglalta össze Szócska a konferencia célját. Úgy vélte, hogy az elektronikus egészségügyi fejlesztések felgyorsítása segít a fenntartható egészségügyi rendszerek megteremtésében és az európai versenyképességet is erősíti. Szócska Miklós hangsúlyozta, európai együttműködésre van szükség ezen a területen is.
A gyógyítás művészete
„Az orvoslás művészet, de amikor gondok vannak, akkor szükség van a jól strukturált egészségügyi rendszerekre” – magyarázta az elektronikus rendszerek és a betegek közötti kapcsolatot Réthelyi Miklós. A miniszter szerint „fantasztikus lehetőségek vannak az elektronizált egészségügyben”, ám az nem helyettesítheti az orvos és a beteg, illetve a nővér és a beteg kapcsolatát. A miniszter beszámolt arról, hogy a Bizottság és az egészségügyi szakma nemzetközi képviselőivel meglátogatták a budapesti Semmelweis Egyetemet, ahol számos figyelemre méltó orvosi kutatással és technológiai újítással ismerkedtek meg. Ezzel összefüggésben Réthelyi nem győzte hangsúlyozni az innováció fontosságát az egészségügyben.
Ne becsüljük alá Európát!
Neelie Kroes, az Európai Bizottság digitális politikáért felelős alelnöke nem rejtett véka alá, hogy mennyire magával ragadták a Semmelweis Egyetemen látott innovatív megoldások. A biztos figyelmeztetett: nem szabad alábecsülni az európai kreativitást, az európai innovációt. „Nagyon sok innovatív megoldás van Európában, ezeket hozzáférhetővé kell tenni” - sürgette a biztos. Kroes arra is utalt, hogy az üzleti szféra bevonása sokat segít az új megoldások létrejöttében, elterjedésében. A biztos egyidejűleg aláhúzta a tagállamok együttműködésének szükségességét is.

Egészségügy határok nélkül
Az európai társadalom öregszik, egyre magasabb a krónikus betegségek száma, és a legtöbb tagállamban a társadalombiztosítási rendszerek is reformra szorulnak, vázolta fel az európai egészségügy problémáit John Dalli egészségügyért felelős európai biztos a sajtókonferencián. Dalli elmondta:„az elektronikus egészségügy hosszú távon segíthet a problémákon, de megfelelő környezetet kell teremtenünk hozzá. Az egészségügyben nincsenek határok, rendkívül fontos a jó gyakorlatok cseréje, ugyanakkor hatékonynak, elsősorban költséghatékonyak kell lenni”. A biztos szerint érdemes új innovatív technológiákba fektetni, ugyanakkor a tagállamok pénzügyi tárcavezetőit is meg kell győzni arról, hogy az egészségügyi beruházások megtérülnek.
Dalli arról is beszélt, hogy az elektronikus egészségügy rendkívül nagy kihívást jelent a területen dolgozóknak is, hiszen új eszközök használatát kell megtanulniuk, és át kell alakítaniuk a munkamódszereiket. „Az új megoldásokkal nem akarjuk kiváltani az emberek munkáját, hanem be akarjuk őket vonni a fejlesztésekbe” – hangsúlyozta a biztos.
Dalli emlékeztetett az utóbbi időszakban elért eredményekre is: szerinte számos problémát áthidal az európai egészségügyben az az Unión belüli, de „határokon átnyúló” egészségügyi ellátásról szóló irányelv, amelyet a magyar elnökség idején, február 28-án fogadott el a Tanács, miután előzőleg az Európai Parlament is áldását adta rá.
A sajtótájékoztatót követően megnyitották az eHealth Week kiállítását, ahol vállalatok mutatják be legújabb egészségügyi informatikai fejlesztéseiket.