
A magyar belügyminiszter a tanácsülés közben tartott sajtóértekezleten kiemelte, hogy „minden tagállam minisztere részt vett az ülésen”. A rendkívüli tanácsülés napirendjének két legfontosabb témája a dél-mediterrán térségből jövő menekülthullám kezelése és a közös menekültügyi rendszer 2012-re való létrehozása volt.
A belügyminiszterek megvitatták, mi történt az április 11-12-i ülésük óta, amelyen útmutatót fogadtak el a további cselekvésekhez. Véleményt cseréltek a Bizottság migrációról szóló, 2011. május 4-i közleményéről. Ez egy olyan kritikus helyzetekben, végső lehetőségként alkalmazható mechanizmus bevezetését indítványozta, amely megengedné a belső határellenőrzés koordinált, ideiglenes visszaállítását – objektív kritériumok alapján, a közösségi módszer tiszteletben tartásával.
Meg kell őrizni a személyek szabad mozgását
„Egyértelmű álláspontja volt valamennyi miniszternek, hogy a személyek szabad mozgása az Unió területén az EU egyik legfontosabb vívmánya, és ezt meg kell őrizni” – fogalmazott Pintér. A sajtóértekezleten kétszer is leszögezte, hogy a többség véleménye szerint a belső határellenőrzést nem szabad egyes tagállami döntések alapján visszaállítani, mert ez láncreakciót indíthat el, és megingathatja a tagállamok egymás iránti bizalmát.
A Bizottságot képviselő Cecilia Malmström belügyi biztos a sajtóértekezleten szintén azt emelte ki, hogy a tagállamok ne tegyenek egyoldalú lépéseket. „Egyértelműbbé kell tennünk a szabályokat annak érdekében, hogy a tagállamok ne tehessenek egyoldalú és aránytalan lépéseket” – fogalmazott. Malmström nagyon jónak és hasznosnak minősítette az eszmecserét.
Pintér a sajtóértekezleten „kiemelkedőnek” nevezte a Bizottság május 4-i közleményét. A közleményben foglalt javaslatok jóváhagyásáról az Európai Tanács 2011. június 24-i ülése fog dönteni.
Az Európai Tanács már kétszer foglalkozott az észak-afrikai fejleményekkel: a 2011. március 11-i ülésen elfogadott nyilatkozatban és a 2011. március 24-25-i ülés záródokumentumában.
A dán határellenőrzés ideiglenes visszaállítása
A miniszteri értekezlet előtti napon határozta el a dán kormány az ellenőrzés ideiglenes visszaállítását a dán-német és a dán-svéd határon. A Tanácsot a dán miniszter az ülés elején tájékoztatta, és biztosította afelől, hogy az döntést a schengeni szabályok maximális betartásával hozták meg, közölte a sajtóértekezleten Pintér. Malmström szerint nem volt vita a dán döntésről, senki sem tett fel kérdést a dán miniszternek. A Bizottság nagy figyelemmel fogja tanulmányozni a dán döntés indokait, tette hozzá a biztos.
A többség a Közös Menekültügyi Rendszer felállítása mellett
Pintér a sajtóértekezleten bejelentette, hogy a miniszterek nagy többsége elkötelezett a Közös Menekültügyi Rendszer 2012-es létrehozása mellett. Reményének adott hangot, hogy a rendkívüli tanácsülés vitája jólelőkészítette a Belügyi Tanács június 9-i ülését, amely után az Európai Tanács júniusi ülése elé kerül a kérdés. „Meggyőződésünk szerint közelebb jutunk az eredményhez” – mondta a magyar belügyminiszter.
Malmström kiemelte, hogy ma még óriási különbségek vannak a tagállamok menekültpolitikájában. „Egyazon menedékkérő ugyanazokra az indokokra hivatkozva egyik tagállamban 70-75 százalék eséllyel kap menedéket, míg egy másikban még 1 százalékosnál is kisebb eséllyel. Mindez az Európai Unión belül, amelyben azonosak az értékek és az előírások” – fogalmazott Malmström. Az eltérések visszaélésekhez vezetnek, zavart okoznak, növelik a költségeket és az emberi szenvedéseket, tette hozzá. Malmström hangot adott ama reményének, hogy a nyárig politikai megállapodás születik a Közös Menekültügyi Rendszer felállításáról.
Románia és Bulgária csatlakozása
Pintér a sajtóértekezleten úgy vélte, hogy a schengeni rendszer felülvizsgálatáról folyó vita „semmilyen hatással sem lesz Bulgária és Románia csatlakozásra”. Hozzátette: ez „egy más, elvi vita, és nem arról folyik, hogy Románia vagy Bulgária felkészült-e a csatlakozásra”.
A szokásoktól eltérően ezúttal csak a belügyekért és migrációért felelős miniszterek vesznek részt az ülésen, igazságügyi napirendi pontokat nem tárgyalnak meg. A mostani ülés rendkívülinek tekinthető, mivel nemrég született csak döntés arról, hogy megtartásra kerül: ennek oka az észak-afrikai események nyomán kialakult helyzet. Az ülés fő napirendi pontja ennek megfelelően a Bizottság május 4-ei, a migrációról szóló közleményének megvitatása lesz, amelyet a Bizottság az állam- és kormányfők felkérésének megfelelően a mostani fejleményekre való reagálásként készített. A téma tárgyalása várhatóan júniusban a BIÜT rendes ülésén, majd az Európai Tanács szintjén is folytatódik. Ezzel, és a június 9-ei, rendes BIÜT üléssel a június 24-ei EiT migrációról szóló témájának előkészítését végzi az elnökség.