A módosítás után az egyik tagállamban hozott bírósági határozat minden további eljárás nélkül, automatikusan végrehajtható lesz a többi tagállamban. Ma még az államhatárok fölött átnyúló peres ügyekben az érintettek minden tagállamban kénytelenek eljárást indítani, ami sok időbe, pénzbe és fáradságba kerül. A rendelet a módosítás után megakadályozza majd a tagállami jogrendek különbségének rosszhiszemű kihasználását is. Most még előfordulhat, hogy valaki időhúzási célból szándékosan olyan ország bíróságát választja, amely nem illetékes.
Ha például egy lengyel és egy francia cég vitájában egy lengyel bíróság valamire kötelezi a francia vállalatot, akkor utána a lengyel cégnek még egy francia bíróságnál is eljárást kell indítania, hogy kikényszerítse a lengyel ítélet végrehajtását. Ez akár két évbe és 20 ezer euróba is kerülhet. Ha a módosított rendelet életbe lép, az évente 48 millió euró megtakarítását jelenti a kis és közepes vállalatoknak, példálózott a Tanács ülése utáni sajtóértekezleten Viviane Reding. A biztos „forradalminak” minősítette a készülő rendeletet, amelynek az életbe lépése után „a polgári és gazdasági peres ítéletek többé nem lesznek külföldiek”, fogalmazott Reding.
Szigorítják a számítógépes bűncselekmények büntetését
A tanács megvitatta azt a készülő irányelvet, amely szigorítani fogja a számítógépes bűnözés büntetését. Eszerint bűncselekménynek fog minősülni a „zombi” – vírus segítségével idegen ellenőrzés alá vont – számítógépek (botnet) alkalmazása vagy a számítógépes adatok lopása. Az új jogszabály emeli a büntetési tételeket: általános esetben a maximális büntetés legalább két év szabadságvesztés, minősített esetben pedig legalább 5 év. Minősített esetnek számít például a „zombi” számítógépek hálózatáról indított kibertámadás, amikor a tettes elrejtve saját személyazonosságát valaki más nevében követi el a tettet.
A vádlottak jogosultak tájékoztatást kapni
Az igazságügy-miniszterek megvitatták azt az irányelvjavaslatot, amely szélesíti a bűnügyek gyanúsítottainak és vádlottainak az informálódáshoz való jogát. A hatóságoknak haladéktalanul tájékoztatást kell adniuk a gyanúsításról, a vád tárgyáról, biztosítani kell a terhelt számára az ügy anyagaihoz való hozzáférést. Az előírás értelmében a letartóztatottnak írásban kell tájékoztatást kapnia a jogairól olyan nyelven, amilyenen ért, méghozzá laikus számára is világos megfogalmazásban. A terhelt jogait tartalmazó brossúrát az Unió minden nyelvén előállítják majd. Mint Navracsics Tibor a Tanács ülése előtt az eu2011-hu-nak adott interjúban hangsúlyozta, az irányelv-tervezet a magyar elnökség prioritásai közé tartozik.
Korszerűsíteni az adatvédelmet
Az Igazságügyi Tanács elfogadta a Bizottság közleményét az adatvédelemről, ami az adatvédelmi irányelv 2011-re tervezett felülvizsgálatának egy lépése. Az utána tartott sajtóértekezleten a magyar miniszter elmondta: a Tanácsnak az a fő törekvése, hogy az új jogszabály tükrözze a globalizáció és az infokommunikációs technológiák fejlődése következtében előálló új helyzeteket. Ki kell térnie a büntető ügyekben folytatott rendőrségi és bírósági adatkezelésre, és csökkentenie kell az adatkezelőkre háruló ésszerűtlen terheket, mondta Navracsics.
A miniszterek közleményt (következtetéseket) fogadtak el arról, milyen szerepet kell játszania a Tanácsnak az Alapjogi Charta hatékony alkalmazásában. Ezzel kapcsolatban Navracsics közölte a sajtóértekezleten, hogy a készülő új magyar alkotmány emberi jogi részébe át kívánják emelni az EU Alapjogi Chartáját. Ez lesz az Unióban az első ilyen alkotmány.
A Tanács meghallgatta a Bizottság jelentését a totalitárius rendszerek által elkövetett bűnökről való megemlékezésről. A jelentés a jövőre fókuszálva tesz javaslatot az áldozatok emlékének megőrzésére – mondta a sajtóértekezleten Navracsics.
Navracsics Tibor sajtótájékoztatója az ülést követően (EN)
A Bel- és Igazságügyi Tanács ülésének legfontosabb kérdései:
- Alapjogi közlemény
- Uniós polgárságról szóló jelentés igazságügyi vetülete
- Javaslat a gyermekek szexuális kizsákmányolásáról szóló irányelvről
- Javaslat a büntetőeljárás során a tájékozhatáshoz való jogról szóló irányelvről
- Emberkereskedelem megelőzéséről és az áldozatok védelméről szóló irányelv
- Javaslat Számítógépes bűncselekményekről szóló irányelvről
- Európai nyomozati parancs