Martonyi Jánost Brüsszel legjelentősebb szakértői csoportjai hívták meg közös szakmai vitájukra a brüsszeli Residence Palace-be 2011. január 25-én. Az eseményen részt vett Herman van Rompuy, az Európai Tanács elnöke, Mikolaj Dowgielewitz, Lengyelország EU-ügyekért és gazdaságpolitikáért felelős államtitkára, valamint számos szervezet kutatói. A vita célja az Európai Unió helyzetének kritikai értékelése és az integráció fejlesztésére irányuló ajánlások megfogalmazása volt olyan területeken, mint a gazdasági kormányzás, az energiapolitika és az intézményi kérdések.
A magyar külügyminiszter kiemelte az intézményi reformok fontosságát, tekintettel a Lisszaboni Szerződés hatályba lépésére. A gazdasági válság lehetőséget teremt arra, hogy a tagállamok között egyetértés jöjjön létre, és arra, hogy Európa meginduljon a fokozott gazdasági integráció irányába. Ennek eléréséhez valamennyi európai intézménynek együtt kell működnie, ami pedig minőségi változást jelent az intézményközi viszonyok dinamikájában. A miniszter szerint a soros elnökség sokkal inkább a „pásztor”, semmint a vezető szerepét tölti be, mivel a feladata a koordinálás és az, hogy minden eszközzel kompromisszumot érjen el a jogszabálytervezetek ügyében.
Az EU nem csupán gazdasági hatalom, és közelebb kell kerülnie a polgáraihoz. Ezért alapvető fontosságú megerősíteni az Unió emberi dimenzióját. Nagy hangsúlyt kell fektetni a jelenkor olyan kihívásaira, mint a demográfiai változások vagy a népesség öregedése és csökkenése. Martonyi elmondta hallgatóságának, hogy a Duna-stratégia és a romastratégia egyaránt számos emberi elemet tartalmaz.
A miniszter szerint az Unió végül megmutatta, mire képes a válság próbatételei közepette, sikerült reagálnia, és jelentős szerepet játszott a világméretű gazdasági recesszió visszaszorításában. Bizonyos, hogy erős Európára van szükségünk, amely képes a válaszadásra – erősítette meg Martonyi. Ez az erő a gördülékeny intézményi együttműködésen és az emberi dimenziót is figyelembe vevő, erős szakpolitikákon alapul.