
Az „Üzenem Európának” minisztériumi pályázatra beérkezett rajzok közül a szervezők kisorsoltak ötvenet, és egy időkapszulába zárták őket. A spanyol-belga-magyar elnökségi trió államtitkárainak utolsó közös budapesti sajtótájékoztatóját követően ezt a lepecsételt acélhengert adta át Győri Enikő Robert Milders holland nagykövetnek azzal a céllal, hogy öt évvel később, 2016-ban, az akkor soros elnök Hollandia képviselői nyissák fel.
Nagyon örülök, hogy a magyar gyerekek megüzenték, minek az elintézésére kérik a politikusokat – mondta Győri Enikő. A politikus emlékeztetett: a mintegy 1700 iskolából beérkezett rajzok közül több mint száz megtekinthető a hivatalos elnökségi honlapon, de számtalan üzenetet több elnökségi eseményen is kiállítottak, többek között Brüsszelben, a Tanácsnak otthont adó Justus Lipsius épületben. Az elnökség alatt Magyarországra látogató magas rangú delegációtagok is kaptak ajándékként gyerekrajzokat. Az államtitkár nem rejtette véka alá, hogy rendkívül elégedett volt a rajzokkal, amelyek közül neki is megvannak a személyes kedvencei. „A gyerekek a rajzokkal nagyon jól meg tudták fogalmazni mondandójukat” – jegyezte meg.
Győri Enikő reményét fejezte ki, hogy a rajzokban kifejezett vágyak és kérések megvalósulnak a következő években: „reméljük, hogy öt év múlva, amikor a hollandok kinyitják a kapszulát, és megnézik a rajzokat, az azokban szereplő dolgok már megvalósultak, vagy ha nem, akkor meglátják, hogy mit kell még tenni ahhoz, hogy elégedettek legyenek a gyerekek” - zárta beszédét Győri.
A pályázat története
A Külügyminisztérium és a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Oktatási Államtitkársága még 2010 novemberében hirdette meg a pályázatot, melyben az ország általános iskoláinak igazgatóit és tanárait arra kérték, hogy a gyerekek készítsenek rajzos vagy rövid, szöveges üzenetet Európának. Ezeken a ceruzával, krétával vagy filctollal készült 18x13 cm-es méretű rajzokon vagy az idegen nyelvű rövid üzenetekben a gyerekeknek azt kellett megjeleníteniük, hogy elvárásaik szerint milyenné kell az uniós szakértőknek, politikusoknak tenniük Európát. A januárban meghosszabbított pályázatra végül több ezer rajz érkezett.