Záráshoz közeledve

Korábban azt gondoltam, fokozatos folyamat lesz az elnökség lezárása. Tévedtem. Tegnap még mindig 325 e-mailt kaptam, ami nem szignifikánsan kevesebb az elnökség idején beérkezett napi átlagnál. Az utolsó napokra is rengeteg sajtóeseményt szervezünk, javában zajlik egy sor egyéb kommunikációs projekt előkészítése, s több más projekt lezárása is sok feladatot ad. Az elnökség szakmai munkája sem ért még véget, hiszen a legutolsó napra, június 30-ra várható az egész elnökségi időszak egyik legfontosabb eseménye, a legutolsó csatlakozási tárgyalási forduló Horvátországgal. A szakmai munkára július 1-jén éppúgy a „hirtelen halál” lesz majd érvényes, mint a kommunikációs tevékenységre.

Az ünnepélyes pillanatok tehát még hátravannak, a munka még gőzerővel zajlik, de már mindenkinek a fejében ott motoszkál, hogy csak négy nap van hátra. Az egyik kolléga azt mondja, hatalmas bulit csap a hét végén. Egy másik egyhetes hegyi túrát tervez. Én inkább ahhoz a harmadikhoz csatlakozom, aki azt mondta, péntektől igyekszik majd bepótolni azt az időt, amit az elmúlt fél évben nem töltött a családjával.

Elnökség utáni depresszió, amint arról sok más tagállambeli kolléga beszámolt? Hiányérzet amiatt, hogy nem csörög a telefon és az emailforgalom is töredékére zuhan? Megszerettem ezt a munkát, de ezt elképzelni sem tudom. Persze lehet, hogy már megint tévedni fogok.